Archive for január, 2012

Örömfotózás, tanulás, egyebek…

január 19th, 2012

Társaságban lenni mindig jó, ha azt csináljuk, amit szeretünk, akkor még jobb, és ha közben tanulhatunk is egymástól ezt-azt az már csak hab a tortán. Ez a mondat sok szituációra igaz, de én most konkrétan a barátokkal történő közös fotózásokról beszélek, mert tavaly ilyenek is voltak és idén is lesznek. Év elején Szakál Szilvi kitalálta, [...]

 

Társaságban lenni mindig jó, ha azt csináljuk, amit szeretünk, akkor még jobb, és ha közben tanulhatunk is egymástól ezt-azt az már csak hab a tortán. :) Ez a mondat sok szituációra igaz, de én most konkrétan a barátokkal történő közös fotózásokról beszélek, mert tavaly ilyenek is voltak és idén is lesznek. :)
Év elején Szakál Szilvi kitalálta, hogy csinálhatnánk egy kis -manapság oly divatos- workshopot újszülött/gyermek/kismama fotózás témakörökben, ami végül meg is valósult.
Szilvinél kezdtünk februárban, aztán Csillánál folytattuk tavasszal a gyerekekkel, végül Boginál csináltunk őszi kismama fotókat, ahol ő is a modellünk lett. :) Köszönet az ötletért és a megvalósításért lányok! :)

És akkor jöjjön egy pár kép az én fényképezőgépemből:

Csilla mutatja a pózt. :)

Ilyen, ha egymást fotózzuk:

Az elmaradhatatlan majdnem normális csoportkép:

És a teljesen nem normális csoportkép :) :

Nos, ezek lettünk volna mi, csajok, 2011-ben. :)

breaker

Kedvenceim 2011-ből :)

január 17th, 2012

Mivel minden párhoz és esküvőjükhöz érzelmileg is kötődöm, nehezen tudok objektíven tekinteni a képekre, ezért most is nagyon nehéz volt a válogatás. Így hát ez a slideshow is a teljesség igénye nélkül készült, de azért remélem, hogy mindenki talál benne neki tetszőt! A tavalyihoz képest egy pörgősebb összefoglalóval készültem, és ezúttal e-session képek is helyet [...]

 

Mivel minden párhoz és esküvőjükhöz érzelmileg is kötődöm, nehezen tudok objektíven tekinteni a képekre, ezért most is nagyon nehéz volt a válogatás. Így hát ez a slideshow is a teljesség igénye nélkül készült, de azért remélem, hogy mindenki talál benne neki tetszőt! :)
A tavalyihoz képest egy pörgősebb összefoglalóval készültem, és ezúttal e-session képek is helyet kaptak a válogatásban. Köszönöm minden volt és leendő páromnak, hogy bíztatok/bíztok bennem, és már most tudhatom, hogy idén sem fogok unatkozni, hanem együtt alkothatunk valami szépet! :)
Mindenkinek jó szórakozást!
Pörgessük fel az évet!

breaker

Esküvő Karácsonykor

január 16th, 2012

A karácsonyt mindenki a szeretet ünnepének tartja, mert az is. Együtt a család, egy kicsit elfelejtődnek a gondok, a sok rohanás és idegeskedés, helyette meghitt szeretet tölti be a szíveket. Mónika és Péter úgy döntöttek, hogy ezt az időszakot még szebbé varázsolják azzal, hogy esküvőjüket családjukkal együtt ezen a napon ünnepelik meg. Mivel piros betűs [...]

 

A karácsonyt mindenki a szeretet ünnepének tartja, mert az is. Együtt a család, egy kicsit elfelejtődnek a gondok, a sok rohanás és idegeskedés, helyette meghitt szeretet tölti be a szíveket. Mónika és Péter úgy döntöttek, hogy ezt az időszakot még szebbé varázsolják azzal, hogy esküvőjüket családjukkal együtt ezen a napon ünnepelik meg.
Mivel piros betűs ünnepen nem lehet hivatalosan házasságot kötni, ezért a polgári szertartást december 22-ére tették, a templomi esketés pedig december 26-án volt. Sajnos havas képeket nem sikerült készítenünk, mert helyette eső esett, de egy pár kép azért készült karácsonyi díszkivilágításban. :)
Az Ő nagy napjukból mutatnék most egy kis szeletet, fogadjátok szeretettel!