Archive for the ‘családi fotózás’ Category


breaker

Látogatóban Gréti babánál

május 3rd, 2012

Reni és Attila esküvőjét még 2008-ban fotóztam, és nagyon megörültem, mikor Reni megkeresett, hogy a kislányukról csináljak pár képet. Gréti áprilisban volt 1 éves, és olyan eleven kis örökmozgó, hogy alig bírtam utolérni a fényképezőgéppel, mert egy helyben csak másodpercekig bírta. Azt hiszem, kölcsönösen kifárasztottuk egymást, de mindenképpen megérte!

 

Reni és Attila esküvőjét még 2008-ban fotóztam, és nagyon megörültem, mikor Reni megkeresett, hogy a kislányukról csináljak pár képet. Gréti áprilisban volt 1 éves, és olyan eleven kis örökmozgó, hogy alig bírtam utolérni a fényképezőgéppel, mert egy helyben csak másodpercekig bírta. Azt hiszem, kölcsönösen kifárasztottuk egymást, de mindenképpen megérte! :)

breaker

Örömfotózás, tanulás, egyebek…

január 19th, 2012

Társaságban lenni mindig jó, ha azt csináljuk, amit szeretünk, akkor még jobb, és ha közben tanulhatunk is egymástól ezt-azt az már csak hab a tortán. Ez a mondat sok szituációra igaz, de én most konkrétan a barátokkal történő közös fotózásokról beszélek, mert tavaly ilyenek is voltak és idén is lesznek. Év elején Szakál Szilvi kitalálta, [...]

 

Társaságban lenni mindig jó, ha azt csináljuk, amit szeretünk, akkor még jobb, és ha közben tanulhatunk is egymástól ezt-azt az már csak hab a tortán. :) Ez a mondat sok szituációra igaz, de én most konkrétan a barátokkal történő közös fotózásokról beszélek, mert tavaly ilyenek is voltak és idén is lesznek. :)
Év elején Szakál Szilvi kitalálta, hogy csinálhatnánk egy kis -manapság oly divatos- workshopot újszülött/gyermek/kismama fotózás témakörökben, ami végül meg is valósult.
Szilvinél kezdtünk februárban, aztán Csillánál folytattuk tavasszal a gyerekekkel, végül Boginál csináltunk őszi kismama fotókat, ahol ő is a modellünk lett. :) Köszönet az ötletért és a megvalósításért lányok! :)

És akkor jöjjön egy pár kép az én fényképezőgépemből:

Csilla mutatja a pózt. :)

Ilyen, ha egymást fotózzuk:

Az elmaradhatatlan majdnem normális csoportkép:

És a teljesen nem normális csoportkép :) :

Nos, ezek lettünk volna mi, csajok, 2011-ben. :)

breaker

Mi kell egy jó kis családi fotózáshoz?

december 15th, 2011

Ez leginkább attól függ, milyen stílusú fotókat szeretnénk csinálni. Ezt a sorozatot november végén fotóztam. Mivel eleve külső helyszíni fotózást terveztünk, a borongós, ködös, szmogos időben ajándék volt ez az 1 -szinte tavasziasan kellemes- napsütéses nap, amiért nagyon hálás vagyok! A képekből fotókönyv készült, most rendhagyó módon ennek oldalait szeretném megmutatni, remélem tetszeni fog! Ebben [...]

 

Ez leginkább attól függ, milyen stílusú fotókat szeretnénk csinálni. Ezt a sorozatot november végén fotóztam. Mivel eleve külső helyszíni fotózást terveztünk, a borongós, ködös, szmogos időben ajándék volt ez az 1 -szinte tavasziasan kellemes- napsütéses nap, amiért nagyon hálás vagyok! :) A képekből fotókönyv készült, most rendhagyó módon ennek oldalait szeretném megmutatni, remélem tetszeni fog!
Ebben az estben a “hozzávalók” így alakultak:
4 kis kópé
2 nagy kópé
nagy adag jókedv, és nem utolsó sorban
egy kis szerencse az időjáráshoz :)


breaker

Alina

január 24th, 2011

Nagyon jó érzés amikor az  esküvő után újra megkeresnek a régi menyasszonyok és vőlegények, most már mint anyuka és apuka, hogy a nem rég megszületett kis csöppségeiket is fotózzam. Így történt ez Heni és Robi estében is. Alina 9 hónapos édes kicsi lány, és szülei szerették volna ha még a fogacskái megérkezése előtt készül róla [...]

 

Nagyon jó érzés amikor az  esküvő után újra megkeresnek a régi menyasszonyok és vőlegények, most már mint anyuka és apuka, hogy a nem rég megszületett kis csöppségeiket is fotózzam. Így történt ez Heni és Robi estében is. :)
Alina 9 hónapos édes kicsi lány, és szülei szerették volna ha még a fogacskái megérkezése előtt készül róla pár fénykép, én pedig örömmel vállaltam a feladatot.

breaker

Két kópé :)

január 17th, 2011
 

breaker

Hanna baba

november 22nd, 2010

Anitával, aki gimis osztálytársam volt, hosszú idő után idén nyáron futottam össze, akkor még a pocakban lakott ez az édes kislány, és  mondta, hogy majd szeretne fotókat. Mondtam jó, szívesen csak szóljon, ha aktuális. Kismama fotók nem lettek, de Hanna már 4 hónapos így elérkezettnek látták az időt, hogy meglátogassam őket. Nagy várakozással indultam neki [...]

 

Anitával, aki gimis osztálytársam volt, hosszú idő után idén nyáron futottam össze, akkor még a pocakban lakott ez az édes kislány, és  mondta, hogy majd szeretne fotókat. Mondtam jó, szívesen csak szóljon, ha aktuális. Kismama fotók nem lettek, de Hanna már 4 hónapos így elérkezettnek látták az időt, hogy meglátogassam őket. Nagy várakozással indultam neki a fotózásnak, mert már rég voltam utoljára ilyen pici babánál, és egy igazi kis csupa mosoly csöppséget találtam. :)

breaker

Marcell

november 13th, 2010

Ezekkel a képekkel már nagyon rég óta adós vagyok. A fotók még húsvétkor készültek, de mivel abba a hibába estem, hogy saját képek, hát ráér, így csak most került fel a blogra. Marci ugyanis az unokatestvérem kisfia aki egy igazi kis mókamester, ha épp olyan kedve van. Itt szinte minden arcát megmutatta. Ez a gyerek [...]

 

Ezekkel a képekkel már nagyon rég óta adós vagyok. A fotók még húsvétkor készültek, de mivel abba a hibába estem, hogy saját képek, hát ráér, így csak most került fel a blogra. Marci ugyanis az unokatestvérem kisfia aki egy igazi kis mókamester, ha épp olyan kedve van. Itt szinte minden arcát megmutatta. :)

Ez a gyerek egyszer még autószerelő lesz.  Kedvence a “Citonen”. :)

Amikor épp nem tetszik valami.

breaker

Milán és Marcell

november 5th, 2010
 

breaker

Mirtill kishölgy

október 18th, 2010

A sok esküvői kép után, egy kicsit más.

 

A sok esküvői kép után, egy kicsit más. :)