Archive for the ‘kismama’ Category

Örömfotózás, tanulás, egyebek…

január 19th, 2012

Társaságban lenni mindig jó, ha azt csináljuk, amit szeretünk, akkor még jobb, és ha közben tanulhatunk is egymástól ezt-azt az már csak hab a tortán. Ez a mondat sok szituációra igaz, de én most konkrétan a barátokkal történő közös fotózásokról beszélek, mert tavaly ilyenek is voltak és idén is lesznek. Év elején Szakál Szilvi kitalálta, [...]

 

Társaságban lenni mindig jó, ha azt csináljuk, amit szeretünk, akkor még jobb, és ha közben tanulhatunk is egymástól ezt-azt az már csak hab a tortán. :) Ez a mondat sok szituációra igaz, de én most konkrétan a barátokkal történő közös fotózásokról beszélek, mert tavaly ilyenek is voltak és idén is lesznek. :)
Év elején Szakál Szilvi kitalálta, hogy csinálhatnánk egy kis -manapság oly divatos- workshopot újszülött/gyermek/kismama fotózás témakörökben, ami végül meg is valósult.
Szilvinél kezdtünk februárban, aztán Csillánál folytattuk tavasszal a gyerekekkel, végül Boginál csináltunk őszi kismama fotókat, ahol ő is a modellünk lett. :) Köszönet az ötletért és a megvalósításért lányok! :)

És akkor jöjjön egy pár kép az én fényképezőgépemből:

Csilla mutatja a pózt. :)

Ilyen, ha egymást fotózzuk:

Az elmaradhatatlan majdnem normális csoportkép:

És a teljesen nem normális csoportkép :) :

Nos, ezek lettünk volna mi, csajok, 2011-ben. :)

breaker

Ki lakik a pocakban…

szeptember 17th, 2011

A kérdés már nem aktuális, de amikor fotóztunk akkor még nem volt biztos, hogy fiúcska vagy kislány lakik a pocakban, nem akarta megmutatni magát. Lehet, hogy szégyenlős lesz? Azóta kiderült, hogy kislány, úgyhogy be lehet szerezni a csajos cuccokat. Zsuzska a szülés előtt utoljára látogatott haza, így megkeresett, hogy az a tavalyi esküvőjük után csinálnék-e [...]

Címkék:,
Posted in: kismama
Expand Close
| No Comments | See Full Post
 

A kérdés már nem aktuális, de amikor fotóztunk akkor még nem volt biztos, hogy fiúcska vagy kislány lakik a pocakban, nem akarta megmutatni magát. Lehet, hogy szégyenlős lesz? Azóta kiderült, hogy kislány, úgyhogy be lehet szerezni a csajos cuccokat. :)
Zsuzska a szülés előtt utoljára látogatott haza, így megkeresett, hogy az a tavalyi esküvőjük után csinálnék-e Róla pár pocakos képet is. Nagyon örültem a felkérésnek, csak a határidő volt nagyon rövid, mivel a fotózástól a könyv elkészüléséig volt 10 napom. :) A dolog nem lehetetlen, csak egy kis átszervezést kívánt, úgyhogy végül is minden készen lett időben, a végeredményt pedig megmutatom Nektek is.

breaker

Lilivel a pocakban

június 19th, 2011

Timiék esküvőjét még februárban fotóztam, most pedig pár pocakfotó erejéig állt a kamerám elé. Igazi szépséges, szexy kismama.

 

Timiék esküvőjét még februárban fotóztam, most pedig pár pocakfotó erejéig állt a kamerám elé. Igazi szépséges, szexy kismama. :)