Rólam

Mivel édesanyám is ezt a gyönyörű szakmát választotta hivatásaként így akár egyenes út is vezethetett volna odáig, hogy én is ezzel foglalkozzam, de sajnos (vagy nem sajnos, ez már sosem derül ki) ez nem volt mindig ilyen egyértelmű. Egészen 18 éves koromig nem is kerültem közelebbi kapcsolatba a fotózással, mégis úgy gondoltam, hogy megtanulom az alapokat, és majd kiderül, hogy megy-e ez nekem, vagy sem. Azt hiszem, életem egyik legjobb döntése volt, mert egy olyan szakmára sikerült rátalálnom amit igazán szeretek csinálni, és élvezem is minden nehézségével együtt. Az érzés, hogy miért is szeretem ezt csinálni, csak az iskola elvégzése után fogalmazódott meg bennem. Mindig is szerettem a kreatív, kézműves dolgokat, az alkotás folyamata teljesen magával ragad, onnantól kezdve, hogy belenézek a gépbe, egészen odáig, hogy a kezemben tartom a kész képeket, vagy albumot.
A sok pozitív visszajelzés amit az emberektől kapok mindig új erővel tölt el, és megerősít abban hogy talán érdemes  csinálni, mert van akinek tetszik a munkám. :)

Ezen a blogon egy-egy fotózás  során szerzett élményeimet, tapasztalataimat szeretném megosztani másokkal remélhetőleg élvezhető formában képekkel körítve.  :)

Sitkei Adrienn

Ti mondtátok:

Számomra nagyon fontos a többi esküvői szolgáltatóval való közös munka.
Emberileg és szakmailag mérem az együttműködés faktorát, és értékelem a szakmai alázatot.
Azt mondják, egy fotósnál akkor van meg, amikor még nem hiszi el, hogy tökéletes képeket csinál.
Adriennel volt szerencsém többször együtt dolgozni, és mindig ugyanazt a kedves és odafigyelő fotóst találtam meg benne. Nem utolsósorban emberként is maximálisan odafigyelő partner tud lenni.
A párok is imádják! Jaaa! A képei? Azokért is imádjuk!!!

Barna László “Lagziguru” _ Ceremóniamester

“Amikor hozzákezdtünk az esküvő megszervezéséhez, megbeszéltük, hogy videós nem lesz, úgyhogy a fotóst úgy kell kiválasztanunk, hogy ő fogja egyedül dokumentálni számunkra a nagy napot. Ennek fényében is álltunk neki a keresésnek, nézelődtünk, majd a véletlen folytán “beléd botlottunk”, és az első pár kép alapján egyből megállapítottuk, hogy nekünk Te kellesz. :) Ez az érzés meggyőződéssé a személyes találkozó után vált, és most már visszapillantva mondhatjuk, hogy Nálad jobbat nem is találhattunk volna. :) Az egész rokonság, az összes barátunk, ismerősünk (még a kollégák is) imádja a képeket, nagyon jól sikerült megörökítened a nap hangulatát, amiért nem lehetünk eléggé hálásak, :) és persze az sem utolsó dolog, hogy mindkét alkalommal (jegyes fotózás, esküvő) nagyon jól éreztük magunkat Veled a fotózáson, reméljük még lesz alkalmunk fotózkodni veled. :)

Eszter és Zsolt – Budapest, 2011. augusztus 6.

Szió! Most jut eszembe, hogy még nem is írtam mióta megkaptuk a képeket. Hát valami elképesztően gyönyörűek, Peti is teljesen odáig volt értük, mert tényleg úgy éreztük, hogy kb. lesz 1-2 kép, ami viselhető rólam, ehhez képest 1-2 olyan van inkább csak amin annyira nem tetszek magamnak. :) A jegyes fotók is elképesztőek, Peti 60at akart feltenni face-re, aztán lebeszéltem, hogy elég lesz max 20 is (ebből lett 22), mert nem tudott válogatni annyira jó az összes kép. :) Maximálisan minden téren meg vagyunk elégedve, és akik eddig a képeket látták mind megállapították ugyanezt. :)

Pircsi és Peti – Pécel, 2011. augusztus 27.

 

Leave a Reply